Nagyjabol ket-harom nap telhetett el a fogantatas ota.
Vasarnap delutan volt, itt voltak a Apuka lanyai. Az elozo honapokban mar megszoktuk, hogy Apuka delutanonkent kidolt es en maradtam a lanyokkal, de nem bantam. Tobbnyire huvos, szomorkas vasarnap delutanok voltak, kora tavaszi tipikus ir idojarassal, eso, szel, hideg, semmi mas dolgunk nem volt, mint ebed utan betelepedni a dvd ele es almoskasan bamulni valamit, amit a nagyobbik kislany valasztott. Apuka az emeleten szunditott es mi azt neztunk, amit csak akartunk. Neha Hollywood-i giccsomlengest, neha spiritualis rajzfilmet, vagy amit csak akart.
De ez a vasarnap valahogy mas volt, es bar korabban soha nem csinaltam ilyet, mondtam Apukanak, hogy most en tunok el ebed utan az emeleten, es azt hiszem, azonnal elaludtam. Az a kimerult alom volt, amikor kezem-labam elnehezedik es fagyosak meg a csontjaim is. A fuggonyoket sem kellett behuzni, borult es sotet volt elegge ahhoz, hogy a feny ne zavarjon a mely alomban.
Egyszer csak ott volt. Almomban, de talan megsem, mert ugy ereztem, ahogy megjelent, felebredtem. Nem volt alakja, vagy arca, de megis lattam, letezo volt, leny volt, es ram nezett.
-Mit keresel itt? –kerdeztem. Vagy nem, mert az almokban, -vagy a masik dimenzioban- kepesek vagyunk szavak nelkul is kommunikalni.
-Tudom, hogy nagyon nagy fajdalmat okoztam. –mondta.
Akkor hirtelen visszatert a lelkembe a fajdalom. Az a sajgas, eges, bizsergo kinlodas, amit honapokig nem tudtam nem erezni, ami minden napomat elkiserte onnantol, hogy felebredtem, odaig, hogy kiutott az alom, es neha annyira fajt, hogy megfogni sem tudtam, nem volt eleje, vagy vege, ellenszere, vagy megoldasa, csak elnyomhattam, betolthettem, kipotolhattam, betomhettem, mint egy rossz fogat. Arra gondoltam, hogy furcsa, hogy egy ideje mar nem sajog, nem kinoz, de most hogy emlitette, ujra elojott a fajdalom.
Nem mondtam semmit, de tudta, hogy az erzes visszajott. Csak neztem ra, es lattam ot, bar nem volt alak, vagy arc, vagy szin, vagy kep. Csak O volt, ami o, abban a dimenzioban, ahonnet mind szarmazunk, ahol mindent megertunk.
A fiam volt, akit Connornak neveztunk el tavaly nyaron. A fiam, aki megfogant es boldogga tett es azonnal el is hagyott. A fiam, akit mindossze het hetes magzat koraban vesztettunk el. Magyarazat nelkul, okok, hibak es bunosok nelkul, csak ugy mert ‘ilyen megtortenik’, ahogy mondtak. A fiunk, aki urt, fajdalmat, ertetlenseget es zavart hagyott maga utan. Aki uzent, mikor elment, es uzent, meg utana is, aki honapokig mellettem es velem maradt, akit fajdalommal es konnyekkel oleltem magamhoz.
Csak neztem ra. Nem birtam szolni, nem voltak szavaim, de O folytatta.
-Most minden maskepp lesz. –ezt mondta. –Most minden maskepp lesz.
De ekkor mar ebren voltam. A szemeim konnyben aztak, a szam viszont kiszaradt, a csontjaim jegesek, de a testem izzadt.
Terhes vagyok. Akkor tudtam. Nem ultem fel, meg sem mozdultam, fekudtem a jobb oldalamon ugyanugy, csak a szemem nyitottam ki, es hatarozott gondolatkent kattogott a fejemben, hogy ‘terhes vagyok’.
Nem szoltam errol Apukanak, nem mondtam el senkinek. Nem is gondoltam ra, csak neha tudtam. Amikor nagyon faradt lettem hirtelen, ok nelkul. Amikor nagyon megkivantam a gyumolcs joghurtot, amikor undor csapott meg az imadott tejeskavem szagatol, amikor egyszeruen nem volt kedvem futni menni. Akkor ujra tudtam. Terhes vagyok.
Nem tettem semmit. Nem teszteltem koran, nem pusmogtam rola baratnoknek, nem akartam felhozni a felszinre, azt akartam, hogy ha meggondolja magat, legyen ideje. Meg akartam neki adni azt a ket hetet, hogy eldonthesse, hogy jon-e vagy marad ott a masik dimenzioban. Tudtam, hogy velem van, de nem akartam, hogy csapdaban erezze magat. Azt akartam, hogy dontson, hogy ugy dontson, ahogyan a leheto legjobb.
Azon a heten, amikor a mesimnek meg kellett volna jonnie, hetfon delutan lettem eloszor rosszul. Semmi vad, csak az irodaban ulve hirtelen megszedultem es kifutott a ver a felso testembol, a kolleganom azt mondta, hogy
-Nincs itt levego,
es kinyitotta az iroda ajtajat, megfogta a karom es nehany percet setaltunk kint.
Akkor is tudtam, es kattogott a fejemben, hogy ‘Terhes vagyok’.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: